Miért változik az ISCARE Reprofitra?
Az ISCARE és a Reprofit már évek óta együttműködik, testvérklinikák a FutureLife klinikacsoporton belül. Legnagyobb közös ambíciónk, hogy a legmagasabb színvonalú ellátást nyújtsunk, és hogy pácienseinket a lehető legnagyobb sikerrel kezeljük, hogy minél elégedettebbek legyenek. A lehetőségek és a fennálló korlátok mérlegelését követően az egyesülés mutatkozott a legjobb megoldásnak ezen célok elérésére. Az ISCARE és a Reprofit tapasztalatainak és szakértői csapatának egyesítésével gyorsabban tudunk fejlődni, hogy elsők lehessünk a meddőség kezelésében Szlovákiában és Csehországban is.
Milyen változást jelent az egyesülés az ISCARE páciensei számára?
Egy olyan nagy esemény, mint két klinika egyesülése, számos változást hoz magával. Célunk, hogy mind a 4 kirendeltségben ugyanolyan elsőosztályú ellátást nyújtsunk, ezért olyan változásokra kerül sor, amelyek arra szolgálnak, hogy egyesítsék a páciensek ellátásának folyamatait, valamint egységes információs rendszert vezessenek be. Előre is köszönjük türelmüket a változtatások bevezetése során! Azon leszünk, hogy csakis pozitív hatásaikat érzékeljék, például a várakozási idő rövidülését, a fokozott kényelmet, a klinikával való kommunikáció lehetőségeinek bővítését és mindenekelőtt a kezelés sikerességének nagyobb arányát. A jelentősebb változásokról folyamatosan tájékoztatni fogjuk önöket a weboldalunkon és a közösségi oldalakon.
Jelenleg az ISCARE páciense vagyok. Mi fog történni az embrióimmal/petesejtjeimmel/spermámmal, amelyek az ISCARE-nél vannak lefagyasztva?
Lefagyasztott sejtjeire a változás semmilyen hatással nem lesz. Az ISCARE klinikák fokozatosan, általános üzemelésük során fognak Reprofitra változni, és továbbra is a jelenlegi helyiségekben lesznek. Így a változást követően is megszakítás nélkül folytatódhat a meddőségi kezelése, illetve sejtjeinek tárolása anélkül, hogy bármilyen további lépéseket kellene tennie. A társaság névváltozása semmilyen hatással nem lesz sem a meglévő szerződésekre, sem pedig a beleegyező nyilatkozatokra.
A csehországi Reprofit klinikán kezelnek. Mit jelent számomra ez a változás?
Mivel a Reprofit minél közelebb szeretne lenni pácienseihez, hogy minőségi és elérhető kezelést hozhasson el nekik, már korábban úgy döntöttünk, hogy kirendeltséget nyitunk Ligetfalun (Petržalka). Ez lehetővé tette számunkra, hogy a konzultációkat és a folyamatos vizsgálatokat Önhöz közelebb végezhessük el, viszont a kezeléssel járó beavatkozások elvégzésére továbbra is Csehországba kellett utaznia. Ez most megváltozik, és szeptembertől a teljes kezelést végigcsinálhatja Szlovákiában, változatlan feltételek és minőség mellett. Ezzel a lépéssel egyúttal a szlovák egészségbiztosítók szerződéses partnerévé is válunk, és így a Szlovákiában megvalósuló kezelés esetén nem lesz szükséges visszatérítési kérelmet benyújtani a biztosítónak. Viszont, ha szeretné a kezelést a csehországi kirendeltség valamelyikén befejezni vagy folytatni, ezt is megteheti, és ebben az esetben az Ön számára semmi sem változik.
Milyen változásokat hoz az egyesítés a személyzet terén?
Az egyesítés miatt a ligetfalui Reprofit klinika működése megszűnt, a személyzete pedig, ideértve MUDr. Bagócsi Tomáš és MUDr. Urbašíková Monika orvosokat is, a Prievozská utcai klinikán folytatja munkáját. Az ápolók, illetve a laboratóriumi dolgozók csapata is bővülni fog.